A nyugdíjbiztosítási szakellenőrzés folyamata

 

A szakellenőrzés hivatalból, valamint más hatóság kezdeményezésére indulhat, továbbá az ellenőrzési szakterület a hatósági eljárás résztvevőjeként folytathat eljárást.

Az ellenőrzés tárgyáról, annak tervezett időpontjáról az ellenőrzött személyt/foglalkoztatót előzetesen értesítik. Az értesítést az ellenőrzött személy székhelye szerint illetékes kormányhivatal nyugdíjbiztosítási szakterülete a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. §-ában valamint a 49. §-ában előírtak alapján közli.

Az értesítést az ügyféllel úgy kell közölni, hogy az ellenőrzés megkezdése előtt arról legalább 5 nappal korábban értesüljön, kivéve a Ket. 29. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott eseteket, amikor az előzetes értesítés veszélyeztetné az eljárás eredményességét. Az ellenőrzésről szóló értesítés történhet elektronikus úton (telefon, fax, e-mail), illetve írásban (postai küldemény).

Az eljáró szerv az általa hivatalból indított ellenőrzésről az ügyfelet a Ket. 29. § (3) bekezdés a) pontja alapján 8 napon belül értesíti. A határnap számítása az ellenőrzésről szóló értesítés postára adásának napjával, illetve az elektronikus úton történő értesítés esetén – amennyiben olvasási nyugta visszaérkezik, úgy – az olvasási nyugta szerinti dátummal kezdődik.

Ha az ellenőrzött az értesítés ellenére nem teszi lehetővé az ellenőrzés lefolytatását, akkor az eljárásra, illetve a személyes megjelenésre felhívás, idézéssel történik. Az idézett az idézésnek köteles eleget tenni. Ha az ellenőrzött az idézésben megjelölt időpontban nem jelenik meg, vagy az eljárás helyéről engedély nélkül távozik és távolmaradását, vagy eltávozását megfelelően nem igazolja, bírsággal sújtható.

Az ellenőrzés történhet a foglalkoztató, illetve a magánszemély székhelyén, lakcímén, de az eljáró szerv hivatalos helyiségében is.

Az ellenőrzés a vizsgálat megállapításait tartalmazó összegző jegyzőkönyv – vagy hivatalos feljegyzés – készítésével fejeződik be, amelynek egy példányát az ellenőrzött részére át kell adni.

 

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság